Jordán Viktor

Amíg gyönyörű szépen folyt a szokásos, teljesen értelmetlen hacacáré az országgyűlésben és a főbb hírportálokon a hétvégi hóhelyzettel kapcsolatban, addig egy kormánydelegáció, miniszterelnökünkkel az élén Jordániában tárgyalt egy lehetséges gazdasági együttműködésről. Szinte elenyésző hír, amiről az online médiumok közül egyedül a hirado.hu volt képes beszámolni előszor itt, aztán itt.

Nagyvonalakban vázolva tehát a magyar kormány szoros gazdasági - befektetői és kereskedelmi - megállapodásokat kíván kialakítani Jordániával, különös tekintettel a mezőgazdaság, energiaszektor, vízgazdálkodás és orvosi technológiák területén. Teszi mindezt azzal az indoklással, hogy Európa már nem képes lépést tartani a világgazdaság változásaival, így Magyarország - aki viszont sereghajtója az egész világnak ezügyben - kénytelen a Nyugat helyett Afrika felé nyitni. 

Ez egyrészről helytálló megközelítés, mert az EU valóban meglehetősen esetlen a világválság kezelésében, és az is marad. Ez Európai Unió addig nem fog tudni koherensen egy államként működni, amíg az integráció nem teljes - monetárisan és politikailag egyaránt. Amíg vannak nemzetállamok, nemzetállami törekvések, nemzeti nyelvek, nemzeti kormányok, addig az Unió soha nem lesz egységes. Tehát soha nem lesz egységes. Amennyi idő kellene ennek az eléréséhez, azt a világpolitikai változások nem szokták kivárni. Európa vízfejű, és az is marad, bármennyire magasztos eszmék és bármennyire erős gazdasági érdekek tartják is össze. Geopolitikai stratégiája pedig szerintem nagyon nincs is.

Más részről pedig erős csúsztatások vannak a két cikkben, ami viszont Orbán Viktor nyilatkozatait idézi, tehát erős csúsztatások vannak a kormányzati kommunikációban:

"Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta azt is: a magyarok nagyra értékelik Jordánia teljesítményét, különös tekintettel a térségben betöltött stabilizáló szerepére. Ezzel összefüggésben a miniszterelnök kitért az arab világban zajló átalakulásokra és kifejtette, a politikai reformok csak akkor lehetnek eredményesek, ha gazdasági sikerekkel párosulnak. Ellenkező esetben az emberek elégedetlenek lesznek, fellázadnak, nem fogadják el az új rendszert és az eredetinél is rosszabb lesz a helyzet. Ezért Európa főként azzal tudja segíteni az arab világ átalakulását, ha mélyíti a régióval a gazdasági együttműködést - magyarázta. 

Ennek jegyében Orbán Viktor biztosította jordán partnerét: Magyarország támogatja, hogy olyan európai uniós döntések szülessenek, amelyek segítik Jordánia üzleti lehetőségeit a közösségben. Addig is "amíg a többi európai ország nem tér jobb belátásra" Magyarország örömmel fogadja a jordán üzletembereket - mondta a miniszterelnök."

Jordánia a "térségben betöltött stabilizáló szerepét" igen erőteljesen támogatja az USA és az EU; az USA a szokásos neo-kolonizációs módszerekkel, tehát dollármilliárdokkal és katonai jelenléttel, az EU pedig a szintén szokásos segélyekkel és gazdasági szerződésekkel. Ezeknek megfelelően az Unió és Jordánia között 2002. Május 1. óta érvényben lévő megállapodás 12 évre biztosítja a szabadkereskedelmet a két ország között. Ez a megállapodás jövőre lejár, megkezdődtek azonban az új megállapodás előkészületei, amik a kereskedelmi együttműködést kiterjesztenék Egyiptomra, Marokkóra és Tunéziára is. (Részletek itt.)

• 2002 óta Szaud Arábia után Jordánia az Unio legjelentősebb kereskedelmi partnere (2011-ben 3,5 milliárd Euro volt az összforgalom).
• Jordánia GDP-jének 65%-át a szolgáltatóiparból szerzi, 30%-át adja az ipar, és mindössze 4%-át a mezőgazdaság. 
• Jordánia a világ legnagyobb foszfát és potasszium termelője
• Ez EU leginkább vegyi- és ásványi anyagokat importál Jordániából, míg Jordánia az EU-ból javarészt gépészeti berendezéseket, vegyi anyagokat, és élelmiszereket
• Az EU Jordánia elsőszámű importországa, tehát az Unióból vásárol a legtöbbet

Így hát nem igazán tűnik úgy, mintha Magyarországnak jutott volna eszébe először, hogy Jordániával gazdasági megállapodásokat kössön, "amíg a többi európai ország nem tér jobb belátásra". Semmiféle forradalmi nincsa abban felfedezésben, hogy az "arab világ lesz a válság nyertese". Mint ahogy az is erős csúsztatás, hogy Jordánia demokratikus törekvéseit éppen ideje egy kis gazdasági fellendüléssel is megtámogatni. Jordánia demokratikus törekvéseit ugyanis - mint fentebb szó volt róla - az USA támogatja pénzzel és a szűzi tisztaságú misszió-tudat által vezérelt katonai "fenyegetéssel", a gazdasági alapot pedig emelett az EU-val kötött megállapodások is biztosítják, immáron 11 éve. 

Sokkal inkább van szó arról, hogy miután az EU-val minden lehetséges szálat megszakított a kormány - a nyugati befektetőknek, akik a kormány meglátása szerint eleget nyerészkedtek az országon, jól beolvasott, és kihírdette Magyarország történelmi függetlenségét mindenféle idegen tőke alól - szépen keletnek fordul, és  inkább odamegy pénzért. Fontos kiemelni, hogy nem hitelért, hanem befektetőkért és kereskedelmi partnerekért.

Mivel Jordánia erősen rászorul mezőgazdasági termékek behozatalára, a magyar mezőgazdaság - hogy is mondjam - polgári (i.e. oligarchikus) téeszesítése gondolom többek között ezt hívatott megcélozni. Az energiaszektor és az atomtechnológia kapcsolatáról csak tippelni tudom, hogy jordán pénzből lesz itt új paksi atom, de ezzel kapcsolatban spekulációba nem szeretnék bocsájtkozni. A gyógyszeripar jelentősége viszont nyilvánvaló, Jordániában igen erős a vegyiipar. 

A kép tehát kis árnyalás után úgy fest, hogy miután az EU-nak igen keserő a szájíze Magyarország miatt, és amúgy sem túlzottan áll a helyzet magaslatán, ami a válságkezelést illeti, inkább kimegyünk máshova, hogy onnan szerezzük be azt a tőkét, amit amúgy oda is az EU és az USA, a sokat alázott dekadens nyugati kapitalizmus pumpál évek óta. Ha közvetlenül nem megy, akkor közvetve, ugyanazt. Megjegyzem, ez önmagában nem baj. Ha már ez a helyzet alakult ki, reménykedjünk, hogy ez a jó irány. Rövidítávon és hosszútávon is. A világ geopolitikia átrendezésének közepette pláne, hiszen ha az EU nem képes a közeljövőben szuperhatalomként fellépni, lemossa a történelem. Már most is csak kullog.

Más tolla

Nem más bundájával kellene takarózni, de ez az írás elég jóra sikeredett. A zsidózós fejezet címe ugyan nem a zsidózásról szól, de hát üsse kavics. Úgy teszek, mintha ott más cím állna.

Na de. Egy hvg-s cikk arról, hogy mi a különbség aközött, ha valaki egy (vélt vagy ténylegesen rosz) rendszer ellen, vagy szimplán csak egy másik embercsoport ellen tüntet.

Európa, here I come

Az Unió az alkotmánymódosítás miatt az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkében foglaltakkal "fenyegeti" az országot, mégpedig az ugyanezen szerződés 2. cikkében foglaltak megszegése miatt. A 2. cikk elég rövid:

"Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában."

Ha esetleg ezt től rövidkének találjuk, itt el lehet olvasni az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amely részletesen taglalja a dőlt betűs idézetben felsorolt jogállamiság, emberi jogok és a kisebbség fogalmakat. A szavazati jog körüli jogi csűrés csavarásban persze majd csak a szigorúan vett 2. cikknek van jelentősége, ami amúgy mindkét oldalra nézve gigantikus no comment...

Hogy ezeket hogyan sikerült a Fidesznek félreértelmeznie, nem tudom. Azt viszont igen, hogy innentől pláne sőt arra kell büszkének lennem, hogy európai vagyok. Innentől csak az Európai Unió alaptörvényét tekintem magamra nézve mérvadónak, mert a magyar Alaptörvény sajnálatos módon nem közvetíti azokat az erkölcsi normákat, amelyekben én hiszek. Hála istennek, ehez nem kell sehova mennem, mert Magyarország az EU tagállama. Tehát maradhatok a fenekemen és lehetek itt is uniós polgár, élhetek itt is a civilizált, demokratikus Európa morális alapjai szerint. Mert most már elsősorban európai állampolgár vagyok. 

Jogászoktól ments meg, uram

Áder Jánosnak nem volt más választása, mint hogy az elfogadott alkotmánymódosítást aláírva visszaküldje az országgyűlésnek. Áder János pedig, mondta önmagáról, törvénytisztelő, jogkövető állampolgár, hát hogy ne lenne akkor pláne sőt jogkövető köztársasági elnök.

Eddig ez nagyon szép dolog. Nyilvánvalóan ha valamilyen hirtelen elmezavar által vezérelve úgy dönt, hogy a menet most megáll - egyrészt Orbán bajuszos kiterjesztéseként hogy döntene ő akármiről is, másrészt nyilván óriásit lepődött, amikor meglátta hogy mik kerülnek az alkotmányba - azonnal úgy zavarták volna el, mint a huzat.

Az az indok, amellyel saját maga igazolja döntését, hogy márpedig neki jogszerűen kell ellátna feladatait, egyfelől gyáva kibúvó (lenne, ha feltételeznénk, hogy megengedi magának, hogy véleménye legyen), másfelől pedig újabb ragyogó tanúbizonysága annak, hogy itt nem egy népet képviselő emberekből álló kormány, hanem egy kormánynak álcázott jogászhadsereg van hatalmon. Ráadásul még csak nem is országgyűlés, hanem egy párt, de ez most mellékes.

Egy olyan garnitúra, amelynek tagjai jogszabályok fogalmazásán és értelmezésén kívül a világon soha semmit nem tanultak, és így természetszerűen azt hiszik, hogy a jog keretein és fogalomtárán kívül nem is létezik más alapja egy társadalomnak. Nem értik, hogy az alaptörvény nem csupán papírra leírt jogszabályok halmaza, és ezáltal csak egy jogtechnikai eszköz, hanem elsősorban erkölcsi normák fogalmazványa. Olyan erkölcsi normáké, amikkel kapcsolatban van valamiféle konszenzus  a nyugati társadalmakban. Olyan erkölcsi normáké, amelyek a békés együttélést, és ezáltal az adott társadalom működését hívatottak szavatolni.

Ne feledjük, hogy éltek emberek a jogállamok létezése előtt is. Sőt, állatok is élnek a mai napig jogállamon kívül. Minden fajnak magától kialakul egy társadalmi berendezkedése és habitusa. Az ember azóta nem számítja magát állatnak, hogy öntudatot adott neki az evolúció (vagy a jóisten, ahogy tetszik). Azóta át tudja gondolni, hogy mik azok a normák, amik annak a társadalmi csoportnak a fennmaradását szolgálják, amelyben él. Ez kis létszámű törzseknél valóban a puszta túlélést jelentette. Nem véletlenül létezik altruizmus, nem véletlenül nem ölnek az emberek agyba-főbe a legkisebb vita esetén. Nem érdekük, mert a csoport fennmaradását az önzés és az együttműködés egyensúlya biztosítja.

Így volt ez mindig. Önkérnyuralmak, sötét középkor, bármilyen politikai berendezkedés idején erre megvolt az igény, a társadalom szintjén legalábbis. Ugyanezeket a normákat foglalja írásba a keresztény vallás tíz parancsolata. Itt, nyugaton ugyanis a keresztény erkölcs az, ami alapján néhány évszázada a társadalom szerveződik. Emellett persze léteztek a világi törvények is, hogy az uralkodó érdekeit, földszerzési vágyait is lehessen valahogy érvényesíteni. (Én leírtam, tehát akkor így van, mosom kezeimet, nem tehetek róla, hogy kötelező érvényű rád.)

Aztán jött a felvilágosodás, az egyházak, vallások szépen lassan elvesztették befolyásukat, volt egy kis átmenet a monarchiák és a demokrácia között, és megkérkeztünk napjainkba, ahol (bürokratikusan legalább is) kizárólag világi törvények rendezik a társadalom működését - kénytelenek, mert az ember nagy tömegben sajnos egyrészt nem mindig ismeri a gentlmen's agreement fogalmát, másrészt ki tudna megjegyezni ennyi szabályt - morálisan pedig, nos, semmi. 

Egy, a társadalomban helyét megtaláló ember nem azért nem öl, mert azt az írott törvény tiltja. Azért nem öl, mert felfogja, hogy ha ezt ő megteszi mással, vele is megtehetik, tehát jobb az, ha alkalmazkodunk a másikhoz, a szűkebb és tágabb csoporthoz, amelynek részei vagyunk. Ugyanezért nem lopunk, vagy tartunk fontosnak olyan emberi jogokat, mint az élethez, vagy a szabad véleménynyilvánításhoz való jogok. Ezek alapvető társadalmi elvárások, amiknek magától értetődően veti alá magát mindenki. (Aki meg nem, azt a törvények és a kiszabható szankciók sem tartják vissza, ugyebár.)

Éppen ezt nem képesek felfogni az országgyűlésben ülő jogászdroidok. Ezt, hogy a jogrendszer nem egy logikai játék egy adott platformon, ahol a két tényező - a törvények és az alkotmány - közti kommunikáció csak technikai jellegű, tehát a szabályokat bárhogy tudom változtatni, ha nekem éppen úgy felel meg. Mert az alkotmány a törvények morális alapjait foglalja magába. Erre van kitalálva. Ezért van elkülönítve a törvényektől. Ezért áll felettük. (Vagy alapként alattuk, ahogy nézzük.) Ezért nem szokás játszadozni vele. Ezért van alkotmánybíróság, ami ezért független. És pont emiatt ijesztő az új alkotmánymódosítás.

Ijesztő, mert az társadalom laikus, nem jogász rétege számára azt sugalja, hogy nem csak a társadalom működésének részleteit szabályozó törvények változhatnak, hanem az azok alapjául szolgáló morális alap is. Az a morális alap, ami így nem tudja ellátni funkcióját, hiszen megszűnik annak lenni, ami. Azt az érzetet kelti, hogy bármikor, bármilyen célból átnyúlhatnak a fejünk fölött - mert nincs egy biztos erkölcsi egyetértés, amire számíthatunk - hogy velünk bármit meg lehet csinálni, amit mi viszont nem tehetünk meg másokkal. Mert az alkotmány erre volt biztosíték. Arra, hogy bárki legyen is hatalmon, az ne lehessen akármit az emberekkel.

Ijesztő azért is, mert olyan mechanizmus hozta létre, amely nem tud önkritikát gyakorolni. Adjuk meg a bizalmat a Fidesznek, és mondjuk azt, hogy amit most tesz, az célravezető. Ha nem is jó, de legalább gyorsan születnek a sürgő, rövidtávon célravezető döntések. Semmi garancia nincs azonban arra, hogy ezek a törvények négy, öt, tíz év múlva is kellenek majd. Vagy ne adjuk meg a bizalmat, és számoljunk azzal, hogy rossz az irány és egy-két éven belül kipukkad a lufi. Mi történik akkor, kedves Fidesz? Hogyan fogja akkor a mindenkori kormány kivenni az alaptörvényből azt, amit Önök odaraktak? Nem igaz, hogy nem fogják fel ésszel, hogy az ilyen rendelkezéseket azért nem szokták az alaptörvénybe írni, mert ezeknek a változtatására bármikor szükség lehet. Mindezt 2013-ban, amikor a gazdasági és politikai folyamatok, és úgy általában a társadalmi berendezkedés, percenként változtatnak irányt.

Valamint ijesztő azért is, mert abból, hogy a kormány nem ismer más tényezőt, mint a jogot, én speciel arra következtetek, hogy pl. Orbán Viktor azért nem lop és nem gyilkol, mert a törvények tiltják. Nem pediglen azért, mert az az erkölcseibe ütközik. Mint ahogy a demokratikus értékek is csak  addig számítanak neki, ameddig a törvények elérnek, tovább nem. Így persze érthető a gumihát és a (most éppen) ál-demokrata karó, ami a két lábon állását teszi lehetővé. Érthető, csak nem megnyugtató.

Persze lehet az alkotmányra úgy tekinteni, mint most a Fidesz teszi. Így azonban az alkotmány elveszti erkölcsi jelentőségét. Így a nép nem lehet büszke az alkotmányára, mert az így nem a népé, hanem a Fideszé. Így az alkotmány csak egy lesz a többi törvény közül. Magyarországnak tehát mostantól jogilag ugyan van alkotmánya (egyre hosszabb), csak éppen társadalmilag nincs. Bravó, Viktor.

Ugyanemiatt köztársasági elnökünk sincs. Persze, jogilag van. Ellátja azt a funkciót, amit a törvények előírnak. Az a funkció viszont, ami miatt a köznyelv a köztársasági elnököt a "legnagyobb közjogi méltóságnak" nevezi, kiüresedett, mert nincsen semmilyen tekintélye a köztársasági elnök hivatalának.  A köztársasági elnök nem reprezentálja az államot. A kormányt reprezentálja. Arra pedig ott van a kormányfő. Áder nyugodtan kiköltözhetne a Sándor Palotából és hazamehetne, mert az aláíró funkciót onnan is el tudná látni. Sőt,  csak ezért nem kell egy egész intézményt fenntartani, oszolhat a gittegylet. Elég egy pecsét is.

Azt mondták, menjünk. Hát akkor menjünk!

A mai országgyűlési szavazáson csont nélkül fogadták el az Alaptörvény 4. módosítását, a "mindenki egyért" szellemiség jól ismert jegyében. A szavazásról a hvg írt egy összefoglalót, amelyben egy képviselő - akárki is volt az - szerint a Fidesznek nem kell komoly társadalmi ellenállásra számítania.

Ez ma, Magyarországon igazolása lehet egy politikai döntésnek. Hogy az emberek részéről kell-e számítani komoly ellenállásra. Egy pártnak. Nem a kormánynak, hanem a Fidesznek, ugye. Az, hogy sárba döngölik a jogrendszerünk alapját, ömagában tehát nem gond. Az, hogy uniós tagállamként európai jogokat semmibe véve korlátozzák a szabad munkaerőáramlást, az sem probléma, fikarcnyit sem. Hiszen az embernek dolgozni kell, ha meg akar élni, tehát ha a munkaerőáramlást korlátozom, akkor az emberek alapvető szabadságát korlátozom. Mint anno a béresekét a feudalizmusban. Hogy a hajléktalanságot bűncselekményként fogják kezelni, az sem gond. Hogy a felsőoktatás, egy társadalom felemelkedése egyetlen zálogának az ideológiai függetlenségét veszik el, az is pitiáner dolog, nyilván. Robotok vagyunk, tehát megszavazzuk, és amíg a viktoriánus haragtól jobban félünk mint az emberekétől, akiket képviselünk, addig ez lesz.

A többi módosításról bővebben itt. Áttérnék azonban a fent említett mondat egy másik részére, a  komoly ellenállás említésére, és puszta lehetőségének az elutasítására. Mégis mire tetszik gondolni? Arra, hogy nem szavazta volna meg az országgyűlés a módosításokat, ha az emberek kimennek az utcára? De hát kimentek. Vagy arra, hogy nem voltak elegen? Mert nem bontották le a kordont a Sándor Palota előtt? Mégis mit ért a kedves képviselő úr komoly ellenállás alatt? Amikor már kínjukban, kétségbeesésükben, a frusztráció miatt, hogy nem bír a gyerekének enni adni, az ember megfogja az első keze ügyébe akadó dolgot, és elkezd törni-zúzni? A párizsi diáktüntetésekre céloz, amikor ennél apróbb dolgok miatt felgyújtották a fél várost?

Valamint én speciel azt is szeretném tudni, hogy ez most felhívás keringőre?  Ez azt jelenti, hogy ha az emberek egyértelműen kifejezésre juttatják, hogy valami nekik nem tetszik, akkor a kormány fejet fog hajtani az emberek akarata előtt? Tényleg? Csak mert akkor szerintem fogadjuk meg a tanácsot, és menjünk. Mindenki hozzon magával még egy embert. Ismerős? Kevesen vagyunk, de még mindig nem elegen. Ez is ismerős? No, sebaj, tanulni senkitől sem szégyen, minden jó tanáccsal gazdagodik az életünk.

Vonjuk tehát le a következtetést, és hajtsunk fejet nálunk bölcsebbek gondolatai és életpályája előtt. Hallgassunk az anoním Fideszes képviselőre. Merjünk tüntetni, merjük hallatni a hangunkat. Minden fórumon. Vonuljunk utcán, írjunk blogot, gyártsunk matricákat, postoljunk facebook-on, írjunk zenét, verset, novellát, röpcédulát. Bármit, amit valahogy el lehet juttatni az emberekhez. És juttassuk el. Mindent, amivel kommunikálni tudjuk, hogy ami ma Magyarországon történik, azt mindnyájunknak érdeke megfékezni. Minél hamarabb.

Az állam mi vagyunk

A Fidesz kormányzásának törvényalkotói hadjáratát az elmúlt két évben a teljesen öncélú jogi akrobatikán kívül más nem nagyon jellemezte. Semmilyen jele nincs annak, hogy a kormányzat - bármilyen hierachiában is hozza döntéseit - tisztában lenne azzal, hogy a "jog" nem csak egy, az állampolgárokra nézve kötelező érvényű utasításlista.

A jog, ugyanis, a felvilágosodott nyugati társadalmakban morális alap és a jogbiztonság záloga is, ez a kettő fogalom pedig szorosan összefügg. Ha az állampolgár nem érzi azt, hogy garantálják neki, amit el is várnak tőle, akkor az adott jogrendszert nem fogja magáénak érezni. Ha nincs biztosítva, hogy ne tehesse vele meg más, amit neki sem szabad megtennie, akkor ésszerűtlennek fogja érezni a szabályrendszert. Ha pedig ésszerűtlennek érzi, ha felháborodik azon, hogy csak elvárnak tőle, miközben ő saját magát nem tudja biztonságban, akkor nem fog azonosulni a rá vonatkozó, leginkább kötelezettségeket felvonultató jogokkal. Ez pedig óriási probléma egy polgári társadalomban. 

Mert a jog nem egy papír. Az a jog, ami egy papír, az egy tollvonással kiiktatható. Mint ahogy ezt most a Fidesz teszi is. Persze hívatkoznak a kétharmados többségre, de a puszta tény, hogy egy rendszer saját szabályait használják fel arra, hogy azt a rendszert - a magyar jogrendszert - lerombolják, egyértelműen azt bizonyítja, hogy a jogot még részben sem az állampolgárok oldaláról, hanem a fogalom pusztán technikai oldala felöl közelítik meg. 

A feudalizmusnak vége, tisztelt Kormányzat. Lehet, hogy Önök úgy gondolják, hogy nincs vége, és hogy az egész nyugati társadalomtörténelem csupán különböző elnyomási stratégiák egymásba ágyazódása - az Önök gondja pedig mindössze az volt, hogy nem Önök az elnyomás gyakorlói - de azért az újkori társadalmakban legalább az illúziót illik fenntartani. A jogállamban élés illúzióját. Ahol a "jog", mint fentebb írtam, erkölcsi normát is jelent, az együttélésnek olyan szabályrendszerét, amit le sem kellene írni, mert magától értetődő mindenki számára. Nem csak egy felülről szervezett kinek-mit-szabad szabályzatot, hanem egy ki nem mondott, alulról építkező, belülről fakadó követelést is, a szabadság követelését.

Totális szabadság persze nincs. A közös együttélés, a társadalomban való létezés idomulást, alkalmazkodást követel mindenkitő. Ez mindenkinek érdeke, mert a csoport, a társadalom fennmaradását szolgálja, ha a szabályokat mindenki betartja. Csakhogy ezek a szabályok szinte önmeghatározóak. Ahol embercsoport él a földön, azt mindenhol kiterjedt csoportokban teszi, amelyeknek mindegyike valamilyen magától értetődő szabályrendszert érvényesít.

A felülről, intézményesen szervezett jog ugyan valamikor tényleg a földszerzést, a lakosság igába hajtását hívatott szolgálni, de ennek azért nagyrészben már végett vetett a nyugati kultúra. Önmagán belül legalábbis. Ha csak érdekből is, ha a politikát mindig gazdasági lobbik irányították, akkor is legalább ráeszméltek arra, hogy nem lehet az embereket játékszernek tekinteni, biztosítani kell számukra a tudatot, hogy ha már egyszer elnyúlnak a fejem fölött, cserébe vigyáznak legalább rám. hogy a jog intézményrendszere véd, hogy az igazságszolgáltatás nem a hatalomgyakorlás rendszere csupán, és hogy a hatalom erőszakszervei - a rendőrés és a hadsereg - nem csak a felettünk atyáskodókat védik, hanem minket is, és elsősorban minket.

Mert azt nem ártana nem elfelejteni, hogy alapvetően mi számítunk. A lakosság. A nép. A kormány minket szolgál, és nem fordítva. Az állam nem a kormány. Az állam is mi vagyunk. A saját pénzünkből mi tartjuk fenn a mindenkori kormányt, hogy érdekeinket képviselje. Megbízzuk azzal a feladattal, hogy a közösbe beadott pénzünkből garantálja a biztonságunkat, egészségügyi ellátást biztosítson, utakat építsen, taníttassa a jó képességű fiatalokat, segítse a rászorulókat, nyugdíjasokat. Tehát mi segítjük a rászorulókat, mi taníttatjuk a szomszéd gyerekét, a saját utainkat mi építjük. A kormány ezért maximum fizetést kap tőlunk. 

Ha azonban ez a kormány a fizetéséért cserébe a fentieket nem garantálja, úgy mi célből, és főleg milyen jogon kormányoz? Ha a neki megszavazott hatalmi pozíciójáért cserébe nem ad jogbiztonságot, elveszi a tanulási lehetőséget, elveszi a társadalmi rétegek közötti átjárhatóság lehetőségét, akkor mire hívatkozva tartja magánál a hatalmat? Ha a jogot csupán a hatalmi pozíció megtartását kiszolgáló eszköznek, puszta parancssornak tekinti, hogyan várhatja el, hogy az emberek elhiggyék, hogy az érdekeiket képviselik.

Hát úgy, kérem szépen, hogy egész egyszerűen ostoba birkanyájnak tekintik az embereket, az államot kiszolgáló homogén csoportnak, akinek az egyetlen feladata, hogy be tudja teljesíteni azt, amit az kormányzat kiró rá. Ezért nem számolnak az erőszak lehetőségével. Nem azért, mert kockáztatnak, hanem egyszerűen azért, mert tollforgató jogászként vagy nem látják a fenti két megközelítés közti különbséget, vagy úgy gondolják, hogy a megfelelő propagandával mégiscsak le lehet dugni az emberek torkán bármit.

Aztán egyszer csak jöttek a diákok, akiknek nincs már kedvük lenyelni az arcátlan, a jogot pusztán politikai célok elérésének eszközeként tekintő kormányzati attitűdöt. Senkinek sem kéne. Oda kell állni melléjük, bármi áron. Oda kell állni melléjük, mert a kormány lassan kihúzza a lábunk alól az egyetlen eszközt, amivel a jogrendszer az önkényes jogi akrobata mutatványoktóll hívatott megvédeni minket. Minket, nem a kormányt. Az alkotmány minket kell, hogy szolgáljon, nem a Fideszt. Minket, magyar embereket.

Miért kell nekünk felsőoktatás?

Sajnos nem tudom értelmezni a hallgatói hat pont koncepcióját. Szerintem nincs neki. Az első pont a felsőoktatás teljes reformáját követeli. Mit jelent ez tulajdonképpen? Ezzel hogyan ülne le hallgatók képviselete tárgyalóasztalhoz akárkivel? Az most mellékes, hogy nem fog, mert a kormány ebbe maximum akkor megy bele, ha valemilyen módon az ELTE szenátus el tudja érni, hogy beszívárogtassa a HaHa tagjati a BTK HÖK-be, de ez a hat pont nesze-semmi-fogd-meg-jól. Nem forradalom. Még nem. 

Amikor én egyetemre kezdtem járni, ugyanazok voltak a problémák a felsőoktatással, mint ma: nem adott konvertálható tudást, mert bebetonozott dinoszaurusz tanszékeken tanították a hatvan éve megkövült semmit. Annyi embert vettek fel az egyetemekre, amennyi diplomásra az ég világon semmi szükség nem volt. Hogy honnan várta mindenki a megoldást? A kormánytól, nyilván. Valamit tenni kell, mondta mindenki.

Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. A felsőoktatás vízfejéhez senki nem mert hozzányúlni, mert az egyetemek autonómiáját nem szabad bántani, ugye. Az egyetemek pedig természetesen egyáltalán nem próbálták meg korszerűsíteni képzéseiket, úgyhogy maradt minden a régiben. Közben szakember hiány lett Magyarországon, egy festő-mázoló 5000Ft-os órabérrel szétkeresi magát, mert hiány van belőlük, felsőfokú végzettséggel pedig wizzairnél call centeresek az fiatalok. A diploma már-már az érettségi szintjén van, sima titkárnői álláshoz is diploma a követelmény, ráadásul mindegy milyen. Mindegy. Mindegy mit tanultál, bejártál-e órákra, csak legyen meg az a kurva papír. Jó ez? Dehogy jó.

Ezekre a problémára a kormány mindenképp megoldást kínál. Csakhogy nem jót. Illetve ahonnan nézzük. Annyi diplomás lesz, amennyire az országnak szüksége van, elvégre ő fizeti az egyetemeket, tehát hadd mondhassa meg, hogy mire akar fizetni. Ez világos. Mert azt tisztán kell látni, hogy a felsőoktatásnak az a formája, ami itt az elmúlt 20 évben működött, luxuskiadás, amire sok egyéb mellett most egyáltalán nincs pénze az országnak.

A jelenlegi felsőoktatás nem szolgálja sem az állam, sem a mi érdekeinket, mert sokba kerül, mert a diplománk gyakorlatilag nem ér semmit, nem lehet vele normális kereseti lehetőséggel helyezkedni gyakorlatilag bármilyen munkakörben, mert az egyetemen, vagy főiskolán szerzett tudásunk alig konvertálható, általános műveltségünk pedig a béka feneke alatt. És persze mindezt az állam fizeti, úgyhogy az általa favorizált - és persze politikai ideológiától elnehezedett - lusta reform szempontjából még meg is érthető, hogy itthon akarja tartani az embereket, mert az állam nem kapja vissza a befektetett pénzt az EU-tól, vagy az USA-tól. Márpedig befektet, nem is keveset.

Az európaiság lépcsőjén azonban két dolgot nem ártana az emberek fejébe verni. Az egyik a fent említett konvertálhatóság. A konvertálható tudás azt a fajta tudást jelenti, ami nem csak arra hasznosítható, amit a szakunk neve jelöl, hanem szükség esetén másra is. Ma már nem létező intézmény a teljes szolgálati idő egyetlen munkahelyen való letöltése. A munkaerő-migráció folyamatos, vállalkozások alakulnak és szűnnek meg, folyamatosan fluktuál az egész gazdasági élet itthon és külföldön is. Ebből - és még sok más - szempontból nincs is már értelme az országhatároknak. Be kéne ezt látni fent is, és lent is. 

A másik fogalom az államhoz fűződő viszony. Amikor állami támogatású szakokról beszélünk, akkor ugye tudjuk, hogy azt az adófizetők szponzorálják. Amikor társadalombiztosításról, felosztó-kiróvó nyugdíjrendszerről van szó, akkor ugye tudjuk, hogy az szintén az adófizetők pénze. Társadalmi kiadások szintjén az állam mi vagyunk. Eleink, utódaink, szomszédaink, honfitársaink, tehát az a két és fél milló ember, aki itt ma adót fizet.

Tehát amikor amellett kardoskodunk, hogy ne szűnjön meg a szakok állami támogatása és ne legyen tandíj, akkor feketén fehéren azt mondjuk, hogy mi hajlandóak vagyunk áldozni a felsőoktatásra. Mi, adófizető polgárok hajlandóak vagyunk arra, sőt követeljük, hogy a tőlünk beszedett adóból tartsák fenn az egyetemeket. Illetve pontosítok, a Hallgatói Hálózat mondja ezt, nem a lakosság nagy része.

Annak, hogy a HaHa üres frázisokat fogalmaz meg, ez a hátulütője. Így semmi esély nincs arra, hogy az átlagpolgár, akinek a legfőbb problémája most az, hogy tudjon enni adni a  gyerekének, nem igazán tud azonosulni a hallgatók követelésével. Számukra ez nem más, mint diákcsíny, ahol ráérő iskolások törik a borsot bárki, most éppen az állam orra alá.

Fel kéne ébredni. Ha nincs minőségi (valóban megreformált, konvertálható tudást adó) felsőoktatás, akkor nincs felemelkedés, nincs kiút a válságból. Csak a minőségi felsőoktatás tudja biztosítani a társadalmi rétegek közötti átjárhatóságot - a mobilitást - ami nélkül csak egy új-arisztokrata elit gyerekei fognak egyetemre járni, arra pedig semmi garancia, hogy azok okosabbak, tehetségesebbek, szorgalmasabbak, mint más ember gyereke.

Éppen ezért a követelések gyermekded megfogalmazása ellenére igenis muszáj a hallgatók pártján lenni. Igenis muszáj belátni, hogy szükség van a felsőoktatásra, hogy szükség van államilag - tehát általunk - támogatott, jó képességű hallgatókra. És igen, mindenképp szükség lenne arra, hogy aki csak teheti, jelenlétével is támogassa tevékenységüket, hogy az tényleg több legyen múlandó diákcsínynél, amit sem mi, sem a kormány nem vesz komolyan, és így eredménye sem lesz. Pedig nem ártana.